Zalaszentgyörgyi Katica Gyermeknap

Május utolsó vasárnapján, a Sportpályánál szép számmal vettek részt a gyerekek, a vidám, változatos, színes gyereknapi programon.

 

Egymás után érkeztek a családok, pillanatok alatt lurkóországra hasonlított a környék, mindenhol emberpalánták szaladgáltak.

 

Örömmel fogadtuk, hogy vasárnap délután gyerekhangtól volt hangos a pálya környéke. Volt ott minden: légvárak, rendőrautó, traktor, póni, játékok, pingpong, kosarazás, foci, sorversenyek, zene, tetoválás, arcfestés, lufi, cseresznye, palacsinta, szörp, nyeremények (kukorica pufi, cukorka, fagylalt) és sok-sok-sok széles gyermekmosoly.

A felnőtteket is hamar megfertőzte az önfeledt gyermeki lét, hiszen, amint alkalom adódott, szívesen kipróbálták a sportjátékokat, megkóstolták a csuda jó lekváros palacsintákat.

No, de a gyerekek sem hagytak ki semmit! Mindent lelkesen kipróbáltak, aztán elölről kezdték az egészet, az biztos, hogy aznap senkit sem kellet sokáig altatni!

Minden kedves segítőnknek köszönet a „Katica Gyermeknap” lebonyolításában való részvételért!

A fizetségünk egy évre elegendő gyermekmosoly, a csemeték öröme és elégedettsége, így kétség sem fér hozzá, jövőre is ott leszünk!

IMG_0789.JPG IMG_0804.JPG IMG_0714.JPG IMG_0719.JPG IMG_0723.JPG IMG_0725.JPG IMG_0731.JPG IMG_0769.JPG IMG_0770.JPG IMG_0664.JPG IMG_0673.JPG IMG_0675.JPG IMG_0681.JPG IMG_0685.JPG IMG_0688.JPG IMG_0710.JPG IMG_0642.JPG IMG_0644.JPG IMG_0645.JPG IMG_0654.JPG IMG_0655.JPG IMG_0657.JPG IMG_0663.JPG IMG_0622.JPG IMG_0624.JPG IMG_0627.JPG IMG_0629.JPG IMG_0630.JPG IMG_0631.JPG IMG_0633.JPG IMG_0606.JPG IMG_0610.JPG IMG_0611.JPG IMG_0614.JPG IMG_0617.JPG IMG_0619.JPG IMG_0621.JPG IMG_0585.JPG IMG_0589.JPG IMG_0592.JPG IMG_0593.JPG IMG_0594.JPG IMG_0602.JPG IMG_0604.JPG IMG_0331.JPG IMG_0350.JPG IMG_0358.JPG IMG_0360.JPG IMG_0363.JPG IMG_0373.JPG IMG_0374.JPG IMG_0377.JPG IMG_0387.JPG IMG_0389.JPG IMG_0393.JPG IMG_0397.JPG IMG_0398.JPG IMG_0409.JPG IMG_0423.JPG IMG_0430.JPG IMG_0432.JPG IMG_0447.JPG IMG_0450.JPG IMG_0457.JPG IMG_0462.JPG IMG_0468.JPG IMG_0473.JPG IMG_0480.JPG IMG_0485.JPG IMG_0489.JPG IMG_0497.JPG IMG_0500.JPG IMG_0501.JPG IMG_0502.JPG IMG_0503.JPG IMG_0504.JPG IMG_0506.JPG IMG_0509.JPG IMG_0510.JPG IMG_0514.JPG IMG_0520.JPG IMG_0522.JPG IMG_0523.JPG IMG_0524.JPG IMG_0526.JPG IMG_0527.JPG IMG_0536.JPG IMG_0537.JPG IMG_0539.JPG IMG_0540.JPG IMG_0542.JPG IMG_0544.JPG IMG_0553.JPG IMG_0557.JPG IMG_0558.JPG IMG_0564.JPG IMG_0566.JPG IMG_0568.JPG IMG_0569.JPG IMG_0572.JPG IMG_0573.JPG IMG_0574.JPG IMG_0578.JPG IMG_0579.JPG IMG_0583.JPG

Zalaszentgyörgy értéktára

A Regölés emlékezete

 

Virtuális emlékezet

Milyen időnk van?

Keress bennünket a Facebook-on is!

 

Copyright © 2017 Zalaszentgyörgy község weblapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal