Képgaléria

Cart

2018. március 26. hétfő

Marosszentgyörgy-Zalaszentgyörgy Néptánctábor 2018. február

Zalaszentgyörgyi Néptáncegyüttes és a Marosszentgyörgyi Táltos Néptáncsoport között 6 éve áll fenn kapcsolat. Azóta közös néptánc táborokat szervezünk, hol itt, hol ott.  Az idén harmadszor került megrendezésre Zalaszentgyörgyön. Ezúttal tizennégyen érkeztek a vendégek február 2-án.  Kiss-Molnár István néptáncpedagógus vezetésével zalai táncokat tanultunk. Pénteken reggeli után egész napos tánctanulás, este zenés mulatság volt, ahol Schreiner Jenő zenélt. Szombaton délelőtt pincelátogatásra került sor a kávási hegyen (szalonnasütéssel), majd délután folytatódott a tánctanulás. Este a vendégekkel együtt részt vettünk a Zalaszentgyörgyi Sportegyesület farsangi bálján, ahol a Táltos Néptáncegyüttes adta a műsort. Hajnalig mulattunk, másnap délelőtt pedig hazautaztak a vendégek. A most tanult koreográfiával fogunk fellépni közösen áprilisban a Marosszentgyörgyi Szent György napokon.

2018. március 26. hétfő

Keresés az oldalon

Névnap

2024. április 19. péntek
Emma
05:51 19:48

Értékeink

Elérhetőségek

Zalaszentgyörgyi Közös Önkormányzati Hivatal

8994 Zalaszentgyörgy, Kossuth út 72.

Tel.: +3692460040

Fax: +3692560059

E-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Választási információk

https://ec.europa.eu/agriculture/ 

  

 

Klímatudatosság Zalaszentgyörgyön